<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>SzületésLap</provider_name><provider_url>https://szuleteslap.cafeblog.hu</provider_url><author_name>Bangó Kriszta dúla</author_name><author_url>https://szuleteslap.cafeblog.hu/author/kovacs_kriszta_dula/</author_url><title>Félelmek</title><html>&lt;p&gt;nem tudom miért itt az elején írok ilyesmiről, de ha visszagondolok arra az időszakra mikor az első szülésem előtt álltam... hát azt bizony meghatározta ez a hülye érzés... csomó mindenen lehet aggodalmaskodni: hogy egészséges lesz-e a Baba, hogy minden rendben lesz-e, hogy melyik normális doki lesz-e bent, hogy mennyire fog fájni? &lt;/p&gt;
&lt;p&gt;a sok egymást riogatás, a sok rémtörténet a 43 órán át tartó vajúdásról az órákon át tartó kitolásokig, a fájdalom mértékének eltúlozása. élénken élt bennem ez a mondat, még tizenéves koromból: &quot;képzeld el az általad eddig megélt legeslegnagyobb fájdalmat. na annak kábé a 20szorosa...&quot; mi van!??! hát már ez eddig megélt legeslegnagyobba is majdnem belehaltam!!! - mivel nő vagyok ez nem egy hőemelkedés volt :D&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;szóval én ettől féltem. a fájdalomtól. meg a haláltól. így ebben a sorrendben. vagy hogy talán épp az egyik lesz az ok a másik az okozat. ha még abban meg azt néha el is tudtam hinni, hogy túlélem látva ezt az igencsak túlnépesedett bolygót, ahol azért általában a gyerekeknek van anyja. &lt;/p&gt;
&lt;p&gt;de a fájdalom? meg amit az kihoz az emberből? és ez volt a második... a fájdalom azon foga, ahol lehull rólad a szociális gátlás, az önkontroll, a nevelés, a kultúra... jaj. épp akkor és épp ott, ahol mindenki nagyon is szociálisan gátolt és kulturált. mert hát a munkahelyükön vannak - igen a férjemnek is a munkahelye. mellettem. a helye. szóval ez pluszban. hogy most kiderül ki vagy. ki vagyok. ki vagyok én? mi fog kiderülni? nem tudom? biztos? és honnan tudnánk? pár éves korom óta a világ nevel: bölcsőde, óvoda, iskola, viselkedés, alkalmazkodás, kontrolállás itt is ott is, emelkedő nehézségi szintekkel. a bölcsibe még egész bunkón kerültem. &quot;ordítottam, toporzékoltam. akkor még őszinte ember voltam.&quot; &lt;/p&gt;
&lt;p&gt;komolyan fontolgattam a programozott császárt. az milyen elegáns! &lt;/p&gt;
&lt;p&gt;de aztán - ma nem lennék dúla, ha ezeken nem küzdöttem volna át magam - megcsináltam. &lt;/p&gt;
&lt;p&gt;van egy csomó tippem, hogy ezeken hogyan rágd át magad.&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;de azt majd legközelebb:)&lt;/p&gt;
&lt;p&gt;&nbsp;&lt;/p&gt;</html><type>rich</type></oembed>