Vita

a magyar oktatás legfontosabb hiányosságának látom, hogy nem tanítanak vitázni. nem veszekedni. vitázni. 

olyan fontos szegmense ez a külföldi életre nevelésnek, hogy amerikai tinifilm elhagyhatatlan elemévé vált egy-egy vitaóra sztoriba illesztése, vagy az erre való készülődésé, addig itt a vitának nincs kultúrája és ez nagyon sok bajnak a forrása.

ha egyszer ténylegesen számba kellene vennünk – kötelező jelleggel – a másik fél érveit is, akkor igazán meglepődnénk, hogy bármi ellen vagy mellett is közel ugyanannyi érv szól. ami pedig egy döntés, meghozatalára késztet az csupán az egyén személyiségétől, életútjától, ízléstől függ. 

mondok egy példát. egyszerű. iskolai. vannak a kutyapártik. meg a macskapártik. egy ilyen vitaórán teljesen senkit nem érdekel, hogy neked mi a személyes meggyőződésed, hogy hova húz a szíved, hogy jelenleg miben utazol. mindegy. csak próbálj meggyőzni. és túl azon, hogy meggyőzési képességed fokozódik, rá fogsz jönni, hogy a másik oldal mellé ugyanannyi érv sorakoztatható fel. van előnye? persze hogy van. van hátránya? persze hogy van.  

ezért aztán nem is szoktam érteni azokat a veszekedéssé, néhol gyűlölködéssé fokozódó hangulatot, ami várandósok vagy kismamák között ki tud alakulni. szinte minden témában. szoptatás – tápszer, otthonmaradni – visszamenni dolgozni, otthonszülés – kórházban szülés, vitaminszedés – vitaminnemszedés. tényleg higyjük el, hogy vannak érvek BÁRMI mellett. és van hátránya mindennek. 

olyan értelmetlen ezeken felháborodni, mintha lelkes csokifagyi evőként megállnál mindenki mellett aki eper fagyit kért, hogy “elment az eszed?!?! hát miért nem csokifagyit kérsz???” mert másképp döntött. nem jobban. nem rosszabbul. MÁSKÉNT. mert mások vagyunk. 

mindazonáltal a felnőtt lét egyik fontos kötelességének érzem, hogy adott témában gyűjtsük össze a lehető legtöbb információt a lehető leghitelesebb helyekről és igenis hozzuk meg azt az egy valódi “csak nekünk való” döntést.