mikor erre buzdítalak nem arra gondolok, hogy mérd magad valami fals ideálhoz, hogy közelítsd meg azt a testzsír százalékot amit célként tűztél ki… hanem, hogy lásd meg: a szíved dobog, anélkül hogy gondolnod kéne rá, a tüdőd magától beszívja a levegőt és friss oxigénhez juttatja minden sejted, a hormonok olyan mennyiségben és akkor termelődnek, amit 3 termelésirányító mérnök sem tudna jobban csinálni, hogy állandó a testhőmérsékleted, hogy folyamatosan megy az építés-lebontás hogy mindig minden a legtökéletesebb legyen, hogy folyamatosan meg vagy védve a kórokozóktól a sérüléseid begyógyulnak… hogy jársz, látsz, futsz, táncolsz, nevetsz, világmegváltó gondolataid támadnak:)
mindig imádtam a testem a fentiek miatt is, de miután kihordtam és megszültem egy Gyereket… nem mindenki azt gondolja, hogy ez a világ legnagyobb csodája? ki és mikor hozott létre valami bármit is ami annyira tökéletesen gyönyörű, mámorosan szerelmetes lenne, mint egy kisbaba? kettő darab sejtből. a Te méhedben. ez az igazi kreativitás! nincs még egy ilyen csoda a földön.
és Te:
KÉPES VAGY RÁ!!!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: